A Nyuszi, a Sárkány és az Oroszlán(ZeloxGDxZico) - 3.rész

Szereplők: Zelo (B.A.P.), Zico (Block B), G-Dragon (BigBang)

Figyelmeztetés: (erre a részre) nincs~

Páros: (erre a részre) ZeloxGD
(Írói megjegyzés: rájöttem, hogy az egyes részekhez nem kell leírás, hisz a lényege ugyanaz marad, amit legelőször leírtam. Szóval ez így most kimarad^^)
Shiro-chan 

A kis papíron, amit GD-től kaptam a telefonszáma szerepelt mellette a „Hívj bármikor, Nyuszikám” mondat. Eleinte nem akartam felhívni őt a történtek miatt, de aztán rájöttem, hogy teljesen elakadtam a dallal még úgy is, hogy az itthoni hyungjaim segítettek. Persze sokat ért a segítségük, csak hát még sem ők azok, akik tudják a koncepciót. Zicot megpróbáltam elérni, de kivolt kapcsolva. Ebből –és a hírekből persze- arra következtettem, hogy nagyon dolgozik a Block B új albumán, hisz csak akkor szokott elérhetetlen lenni, ha valamibe nagyon belevágja a fejszéjét. Napokig halasztgattam a dolgot, míg végre erőt kaptam magamon, hogy felhívjam JiYong-ot. Azért még sem mindennap beszélhet az ember a BigBang leaderével telefonon keresztül, szóval egy kicsit ideges voltam. Telefonomba bepötyögtem a számokat, majd vártam. Kicsengett. Ez cseng. Még mindig cseng. Még mindig, és még mindig…

- Igen, tessék, Kwon JiYong. –szólt bele egy rekedtes hang a telefonba.

- Ööö… szia Hyung, Zelo vagyok. Bocsánat, ha felébresztettelek, csak…

- Zelo, Nyuszikám, végre hallhatom a hangod. Tudod te mennyit vártam erre a hívásra? TOP Hyungot teljesen kiakasztottam miattad.

- Elnézést, csak nem mertelek felhívni. –motyogtam kínosan a készülékbe, mire a vonal másik feléről egy hangos nevetés hallatszódott.

- És még is miért féltél?

- Hát, mert te vagy Kwon JiYong. Tudod, G-Dragon, a BigBang leadere.

- Még mindig nem értem a problémát.

- Jaaaj Hyung, nem mindig beszélhet valaki olyan nagy emberrel, mint te. –mondtam kissé idegesen.

- Olyan aranyos vagy, Nyuszi. De, amúgy mi vett arra, hogy bátorkodj felhívni?

- Az igazság az, hogy nem haladtam semmit a dallal és fogalmam sincs, hogy kéne folytatnom.

- Istenkém Zelo. Tudod te egyáltalán, hogy miért kaptunk szünetet? Hogy a saját bandánkkal és magunkkal foglalkozzunk. Ez egy ilyen meló: a hét első felében görcsölünk miatta, a végén pedig lazítunk.

- De ennek így mi értelme?

- Idol vagyok, nem igazgató, szóval ne kérd, hogy megértsem azoknak az őrülteknek a gondolatait.

- Jó, rendben. De…

- De?

- De azért nem tudnál segíteni? Nem akarok valami kis szutyit odavinni a két istenség, akarom mondani profi elé.

- Akkor mit szólnál ahhoz, ha este érted mennék és nálam gyakorolnánk egy kicsit?

- Tényleg Hyung, komolyan mondod? Azt nagyon megköszönném.

- Oh, sokkal inkább én köszönöm. Este találkozunk, édes. Fél kilencre legyél kész. – mondta, azzal letette a telefont. Amint beleegyezett a segítségbe szinte éreztem, ahogy a messze elvándorolt lelkem folyamatosan visszatér belém, és az a bizonyos elem, ami a bensőmben van feltöltődik energiával.

Hatalmas vigyorral mentem ki szobámból egyenes a konyhába, ahol éppen Daehyun hyung majszolt valamit.

- Mi finomat eszel, Hyung? –öleltem át vállát. Mint majdnem minden bandában, nálunk is hagyomány, hogy a bandatagokat ölelgetjük. Pláne akkor, mikor szeretethiányunk van. Messze vagyunk a családjainktól, folyamatosan dolgozunk, örülünk, ha egy elejtett telefon vagy Skype beszélgetést betudunk tenni a menetrendünkbe. Sokszor van honvágya mindegyikőnknek, ilyenkor különféle módon vezetjük le az idegeinket. Van, aki eszik, van aki bulizik, van aki magába roskad az egyik szobában, van aki dalba önti érzéseit, van aki táncol, és van, aki megölel mindenkit, akit ismer. Ezek a dolgok általában egy-egy emberre jellemzőek, ám van, hogy cserélgetünk és Daehyun helyett Himchan eszik, vagy Jongup-al kitáncoljuk a bánatunkat. Mondjuk, nem engedjük meg, hogy bárki is szomorú legyen, mivel az nekünk is rosszul esik. Pár napig engedjük szenvedni az adott delikvenst, aztán mikor megunjuk, egy szeretetbombával lebombázzuk és már is visszakapjuk a mosolygós tagot.

- Sajttortát, természetesen. –felelte teli szájjal.

- Előbb nyeld le kaját, és csak azután beszélj Daehyun, különben gusztustalan vagy. –lépett be a konyhába bandánk anyja és dívja, Himchan. 

- Hyung, - másztam át az ő nyakába és néztem rá nagy kiskutya szemekkel- lenne egy kérésem.

- Mindjárt gondoltam. De mondjad.

- Ma este valószínűleg JiYong hyungnál fogok aludni a dal miatt, ugye nem gond?

- Hé, Junhong, ne merészelj elhanyagolni minket amiatt a kettő miatt. – dobott meg Yongguk, a leader, egy párnával.

- Ugyan már, eszem ágában sem lenne. –mondtam, majd visszadobtam egy párnát, ami miatt kialakult egy kisebb játék köztem és közte. Imádok Yongguk-al beszélgetni, játszani, vagy csak szimplán együtt lenni. Ő az a tag, aki mindent tud rólam és az életről, így mindig megfelelő tanácsokkal tud ellátni. Nagyon szeretem őt.

Nyolc óra magasságában neki álltam összeszedni mindent, ami kellhet: füzet, kotta, toll, ceruza, radír, váltóruha és fogkefe. Mivel nem egy barlangba tervezek menni, ezért az olyan dolgokat, mint törülköző nem viszek magammal. Izgatottan mentem a nappaliba, ahol befészkeltem magam Youngjae és Jongup közé, akik épp valami új drámát néztek a tévében.

Bő negyed óra elteltével csöngetnek az ajtón, amit Himchan ment kinyitni. Amint meghallottam az ismerős hangot vállamra felkaptam táskám, majd a többiektől elköszönve mentem az ajtóban várakozó G-Dragonhoz, aki egyből átölelt egyik kezével. Yongguktől és Himchantól erre egy furcsa nézést kaptunk, és emiatt a nézés miatt egy kicsit elszégyelltem magam.

- Na most a szabályok: egy korty alkoholt sem ihat, ahhoz még túl kicsi. Holnapra kérjük vissza. Mindegy mikor teszed ágyba, de ha holnapig nem látjuk, a rendőrség megy el érte. Aztán semmi csajozás, még ártatlan. Ilyenkor este ne adj neki sok kaját, mert különben rosszat fog álmodni. –sorolta fel a dolgokat Yongguk, mire én elképedve és meggyalázottan néztem rá, a mellettem álló fiúnak pedig alig sikerült visszatartania a nevetését.

- Hyung, se öt éves, se állat nem vagyok.

- Tudjuk, de jobb félni, mint megijedni. És aztán épségben kérjük vissza, még szükségünk van rá. –mosolygott Himchan GD-re. Még mielőtt bármi mást is mondhatott volna ez a két idióta, elrángattam a kocsija felé GD-t.

Beültünk a fekete Dusterbe, bekötöttük magunkat, majd GD beindította a kocsit. Pár perc kocsikázás után a gyomrom törte meg a csendet, ami eddig az autóban volt jelen.

- Csak nem éhes a kicsi fiú? –vigyorgott rám gúnyosan.

- De igen.

- Hát, sajnos nem tehetünk ez ellen semmit, Appa megmondta, hogy nem ehetsz már semmit.

- Jaj, de ezt persze nem kell betartanod.

- És a csajozós részt?

- Hát, izé… azt, szerintem…

- Nyugi, azt már csak elvi okokból sem fogom megszegni. –mondta, majd egy puszit nyomott arcomra az egyik piros lámpánál. – De ha szépen mondod, akkor talán beugorhatunk valahova enni.

- Hyuuuung, BabyZelo éhes. –vetettem be a legédesebb aegyo-mat, aminek senki sem tud ellenállni.

- Ezt mások előtt nem csinálhatod! –jelentette ki, majd nevetve befordult jobbra. Utunk egy KFC-hez vezetett. Az egyik legjobb dolog a világon a KFC-s kaja. Laktató is, csípős is és még csirke is! Három az egyben élvezet.

Az étterembe érve megcsapott a gyorskajáldák tipikus hangulata. Az olaj és a sültkrumplik ínycsiklandozó illata, az ember tömeg zajos beszélgetései. Az állandóan ismétlődő reklámok és zenék. A szerelmes tinipárok, vagy az épp „a világ nagy dolgait” megtárgyaló baráti csoportok. Elvétve egy-két család is ült az étterembe, akik kisgyerekeikkel játszottak és ettek. JiYonggal az oldalamon léptem be a sorba. Rövid időn belül mi következtünk, majd ledaráltuk az eladó csajszinak a rendelésünket, aki kikerekedett szemekkel bámult minket. Amint odaadta nekünk a vacsoránkat, már kaptam is elő a pénztárcám, de GD megelőzött és átnyújtotta a kártyáját a lánynak.

- De Hyung, nem úgy volt, hogy felezünk?

- A mait én állom, Nyuszika. –mondta, majd rám kacsintott, mire az étteremből több apróbb sikoly hallatszott.

- Szerintem felismertek. –nevettem.

- Jó nekik. –vonta meg hanyagul vállát, majd miután sikerült fizetni egy félreesőbb helyet választottunk és ott fogyasztottuk el a kaját.

- Úúú, nézd milyen hosszú ez a krumpli. –mutattam felé lelkesen az említett darabkát.

- Csak nem a nagyot szereted, Zelo? –vetett felém egy kaján vigyort.

- Hát persze, az a legjobb. –nem értettem miért kell egy ilyen egyszerű dologhoz ilyen arcot vágni.

- Akkor majd este is kapsz egyet, jó?

- De minek, ha most itt vagyunk?

- Azért, mert akkor nem csak a gyomrod fogja kívánni a hosszú krumplit, hanem az is a te szádat. – és itt megértettem, hogy pontosan mire is gondolt.

- Olyan perverz vagy, Hyung. –mondtam nevetve, majd hozzádobtam egy kisebb darab krumplit.

Két órát töltöttünk a kajáldában, ahol megbeszéltünk mindent a munkával kapcsolatban. Honnan szerezhetnék ihletet, milyen módon álljak neki, miről írjak. Ő mit kedvel, és mit hallana szívesen a számból. Összehasonlítottuk kettőnk stílusát, és bár merőben eltérő még is voltak pontok, amiben egyetértettünk. Megmutattam neki azokat az irományokat, amelyeket a bandával írtunk és egy-kettőt egész hasznosnak talált, azokat bejelölte színessel, ne hogy elfelejtsük. A haza felé vezető úton folyamatosan beszélgettünk különböző dolgokról, a legjelentéktelenebbtől elkezdve a felmelegedésig mindenről. Azért elég érdekes, hogy majd’ negyven perc alatt mennyi mindent meglehet beszélni.

A házhoz érve GD a földalatti parkolóba vezette a járművet. Imádom az ilyen parkolókat, a filmekben mindig itt történnek a legmenőbb jelenetek.

- Tudod Zelo, - kezét combomra vezette, majd párszor végig simított azon- ez az első alkalom, hogy valakit randira vittem, és nem esek neki itt a kocsiban. Szóval érezd magad megtisztelve.

Fogalmam sem volt hogyan kellene reagálnom erre, így inkább csak gyorsan kipattantam a járműből, majd a liftek felé igyekeztem. Amint mellém ért rapper társam, megnyomtam a hívó gombot mire kinyílt az ajtó. A liftbe belépve GD megnyomta a tizennyolcas billentyűt. A lift elindult, a fiú pedig magához húzott egy csókra. Nyelve átfurakodta magát számba, ahol lustán játszadozott enyémmel. Kezei fenekemet markolták, míg én hajába túrva élveztem csókját.

A liftből kilépve lakosztálya ajtaja felé vettük az irányt, amibe belépve egy kisebb Mennyország tárult elém. Az ő lakása fele akkora volt, mint a mi dormunk, márpedig az a hely nem olyan kicsi, ahogy ez sem. Egy lépcső vezet fel az emeletre, ahol több szoba is van. A földszinten van egy nagy konyha, egy nappali, valamint újabb szobák. A nappali közepén egy gyönyörű fekete ülőgarnitúra, előtte egy üveg dohányzó asztal, alatta fehér szőnyeg. A kanapékkal szemben egy plazma tévé ékeskedik a falon, mellette pedig polcok, amin díjak, könyvek és képek sorakoznak.

- Gaho-ah, Appa itthon van! –kiáltott, majd egy édes shar pei kutyus jelent meg előtte csóváló farokkal. – Gyere Gaho, köszöntsd a vendégünket.

- Szia. –guggoltam le elé, mire ő félénken körbe szaglászott, majd térdemre állva követelte magának a simogatást, amit készségesen csináltam neki. Beljebb mentem, majd a kanapéra ültem, GD mellém ült volna, ha Gaho nem furakszik közénk és terül el kettőnk közt. Hosszú ideig simogattuk a kutyust, mikor az ásítva elment a helyére és elaludt. – Elmehetek fürdeni, ha nem gond?

- De hogy is. Szükséged van bármire is?

- Igen. Ha szólok, akkor majd tudnál nekem behozni egy törülközőt?

- Persze. –mondta, majd a kanapéról felállva egy újabb csókot nyomott ajkaimra.

A fürdőbe belépve választhattam, hogy kádban akarok fürdeni, vagy zuhanyozni. Szívem a nyugtató fürdő felé hajlott, ám más házában még sem tölthetek órákat a fürdőbe zárkózva. Így hát ledobtam magamról minden ruhát, beálltam a zuhany alá és megengedtem a forró vizet. Kellemes érzés volt, ahogy bekalandozzák a vízcseppek minden egyes testrészem. Kinyúltam a tusfürdőért, majd egy kisebb adagot nyomtam kezembe, amit szét kentem testemen mindenhol. Nagyon jó illata volt, olyan… G-Dragon-os. Mint mindenkinél, nekem is a hátam jelentett a legnagyobb gondot, hogy megmossam. Bárhogy erőlködtem nem értem el, így mikor két idegen kéz masszírozni kezdte azt, meglepődtem.

- Hyung?!

- Én csak behoztam a törcsit és láttam, hogy szenvedsz, gondoltam segítek. De ha már itt vagyok, miért ne szórakozhatnánk egy kicsit?