Őrült Szörny (Rap Monster)

Szereplők: Rap Monster, Taehyung (BTS)

Figyelmeztetés: +16, szereplő halála

Leírás: A világ tele van őrültekkel. Minden egyes ember őrült, csak vannak olyanok, akiken az őrület jelei jobban meglátszanak. Őket nevezzük elmebetegeknek, őrülteknek, bolondoknak. Rap Monster is egy közülük. A pszichiátrián, ahol fekszik kísérleteket hajtanak végre a betegeken. Most végre eljött az ő ideje is. 

Shiro-chan

Az ablak nélküli szoba falai fehérek, itt-ott egy repedés néhány sarokban a penész undorító látványa tárul az elé, ki belép a helyiségbe. A szobában összesen nyolc ágy található, négy a jobb és négy a baloldalon. Mindegyik ágyon alszik valaki. Ezek az emberek különböznek egymástól, bár ez egyértelmű, hisz soha senki sem lehet ugyan olyan, még az ikrek sem. Más a hajuk színe, állaga, erőssége. Más az arcberendezésük, más a magasságuk, szemeik színe, körmeik hossza, fülük, orruk, minden. Ám két dolog van, amiben külsőleg hasonlítanak: a fehér kényszerzubbony és a karjukon lévő szalag, melyen a számuk található.

A teremben fekszik Kim Namjoon is, vagy, ahogy ő hívatja magát, Rap Monster. A húsz éves fiút háromnegyed éve hozták be a klinikára, ám az eddigi legsúlyosabb esetnek titulálták az orvosok. Viselkedése kiszámíthatatlan. Egyszer nyugodt és elviseli a körülötte lévőket, máskor egy agresszív, embergyűlölő, közveszélyes személy. Miért tagadjuk és rejtsük el a tényt, hogy a srác skizofrén, azaz tudathasadásos és kettős személyiséggel rendelkezik. NamJoon a kedvesebbik, míg Rap Monster az indulatosabb, a vérengzősebb.

 Most persze gondolhatná az ember, hogy „aki skizofrén, annak tényleg pszichiátrián a helye?”. Nos, ez részben igaz. Vannak emberek, akiknél nem ilyen súlyos mértékű a tudathasadás, akik normális életet tudnak élni. Viszont vannak olyan esetek, mint ez a beteg is, akik beleőrülnek betegségükbe és mind magukba, mind környezetükben kárt okoznak. Ha valakinél ilyen fajta skizofréniát diagnosztizálnak, azt ehhez hasonló helyekre viszik. Természetesen a pszichiátriáknak is vannak különböző fokozataik. Felsorolom a három legjellemzőbbet: az első, ahol nem annyira vészes eseteket kezelnek, például az idős kori őrültséget. A második néhány fokkal rosszabb. Itt az öngyilkos jelöltek, gyilkosok és kevésbé súlyos skizofrének vannak. És a harmadik, ami szinte egyenlő a földi Pokollal. Nagyon kevés ember van, akik ide kerülnek, ezért nincs is belőlük sok, maximum egy-kettő az egész világon. Ezek azok a helyek, ahol a betegeket már nem kezelik emberként, pusztán kísérleti patkányok. Nem keresik a módot a gyógyulásukra, hisz egy őrültnek minek meggyógyulni? Az ő sorsa el lett rendelve abban a pillanatban, mikor az őrület legvégső foka elérte őt. De az őrület folyamatáról kicsit később. Most más fontos dolog zajlik az épületben.

Szerda van, azaz kísérlet nap. Ilyenkor ki választanak egy embert, akin egész nap kísérleteznek, különböző gyógyszereknek, drogoknak, ételeknek, ízesítőknek, vegyszereknek és minden egyébnek kiteszik őket. A regenerálódási idő egy hét. Ha ezalatt az idő alatt nem gyógyul meg, akkor elkönyvelhetik a halálát. De van a rosszabbik eset, mikor azonnal meghal, vagy a kísérletet követő néhány nap. Az emberek, akik ebben az épületben élnek még reménykednek egy szebb életért, egy jobb jövőért, ezért is rettegnek annyira a szerdától. Félnek, hogy ők lesznek a következők. Félnek, hogy az ő életük múl ki egyik percről a másodikra, ezzel elvesztve minden reményüket és képzetüket a kinti szebb világról. Bár őrülteket kezelnek itt –legalább is elméletben- maguk a dolgozók és kísérletezők is rátesznek egy lapáttal erre az egészre. Hisz ki ne bolondulna bele abba, ha tudná, hogy ő érte fognak eljönni? Kinek ne lenne halálfélelme? A halálfélelem borzalmas dolog. Folyton azon gondolkozol mi lesz a halálunk pillanatában, vagy azután. Vajon fogsz gondolkozni, vagy érezni? Esetleg látni a szeretteidet, vagy végleg elveszel a semmibe? Vajon a Mennybe kerülsz, vagy a Pokolba? Vajon a lelked reinkarnálódik? Miként fog véget érni ez az életnek nevezett kínlódás? Vajon jön bárki, aki megmentsen? Miért, miért kell az embereknek meghalniuk? És ráadásul nekem miért kell így meghalnom?

A kakukkos óra pontban nyolc órakor megszólalt, ezzel egyszerre csapódott ki a terem ajtaja melyen négy orvosi köpenybe öltözött ember lépett be. Három férfi és egy nő. Kezükben dossziék és papírok, nyakukban sztetoszkópok. Szemük a következő áldozatot keresték. Amint betették lábukat a szobába a bent lakók úgy kezdtek el őrjöngeni. Kétségbe esett sikoltozások, rángatózások, pánik rohamok, eszmélet vesztések, káromkodások, fenyegetések különböző gyilkosságokról, könyörgések, hogy ne ők legyenek a következők.  A négy ember az ágyak előtt álltak meg tisztes távolságban.

- Kim NamJoont kérnénk! –szólalt meg az alacsony fekete hajú férfi. Tekintete körbe pásztázta az egész területet, hogy megtalálja azt az egy kétségbe esett tekintetet. Ám semmi ilyesmit nem talált. Az előbbi jajveszékelés öröm kiáltásba torkollott, mivel megnyugodtak, hogy nem ők jönnek. Legalább is egy időre.

- Kuss legyen ti férgek! –üvöltötte el magát a kopasz sebhelyes arcú férfi. Hangja erőteljes és határozott volt, tekintélyt parancsolt magának. Mindenki elhallgatott, félve vizslatták az embereket. A férfi arcára egy diadalittas mosoly kúszott, amit nem restell elrejteni.

- Még egyszer felszólítanám Kim NamJoont, hogy fáradjon velünk! –mondta az előbbi kistermetű ember. Még mindig semmi válasz. 

- Nyugalom Doktor úr, én tudom ki ő. – simította meg a nő a férfi karját. Magas sarkúja vészjóslón kopogott, ahogy elhaladt az ágyak között. A legutolsó ágynál balra fordult és mosolyogva lépett oda az említett személyhez. – NamJoon, velünk kell jönnöd.

A fiú kényszerzubbonyban ült az ágyon, feje lehajtva. Tekintetét lassan emelte a nőre. Szemében semmi nemű érzelem nem tükröződött. Hosszú percekig bámult a nőre, mire végre megszólalt.

- Itt nincs semmiféle NamJoont. Én nem ismerek olyan embert. –válaszolta nyugodtan, majd a fal felé fordult, hogy még véletlenül se kelljen a nőre néznie. Ha megtette volna, akkor szájával tépte volna ki szemgolyóit.

- Értem. Akkor Rap Monster, ugye velünk jössz? – amint meghallotta igazi nevét a nő szájából elkapta egyfajta undor. Idegesítette, hogy egy ilyen aljas és gonosz nőszemély ejti ki az ő tiszteletre méltó nevét. Szeme előtt lejátszódott a jelenet, ahogy egy filéző késsel kibelezi a nőt, majd a hulláját megszégyenítve kefél vele egy jót. A fiú soha nem volt nekrofil, ám ez az idegesítő ribanc még ezt is kihozta belőle.

- Természetesen. –felelte, majd megvárta míg a nő eltávolodik az ágyától a győztes vigyorával együtt. Rap Monster semmit nem sietett el. Lassan tette le jobb, majd bal lábát a földre. Pár másodpercig bámulta a talajt, majd csigákat megszégyenítő lassúsággal kelt fel ágyáról. Még egyszer rápillantott ágyára, melyen egy egyszerű fehér ágynemű hevert. Komótosan ballagott rémült társai között. Ő maga is tisztában volt vele, hogy ő a legerősebb mindegyikük közül. A többi –gyakorlatilag- rab teljesen kétségbeesett. Ha megölik a legerősebbet, akkor már tényleg ők következnek. Ha a vezérük elesik, akkor az egész intézet is.

- Hé te Szörny, éld túl. – szólalt meg Taehyung majd eszelős nevetésben tört ki. Ha itt létezik olyan, hogy jó kapcsolat két ember között, akkor Taehyung és Rap Monster között az volt.

- Nem ígérhetek semmit. –dörmögte, majd követte kezelőit.

Amint kilépett az ajtón és az egy hangos csattanással becsapódott a többi beteg úgy sorakozott az ajtókhoz, hogy lássák a legújabb áldozatot. Ahogy elhaladt egy-egy ajtó előtt a vezér, a többiek arcáról úgy fagyott le a gúnyos mosoly. Nem csak a saját részlegén volt a fiú vezető, hanem az egész épületben. Senki sem mert szembe szállni vele, különben annak vége volt. Mindenki közül ő volt a legveszélyesebb. Voltak itt pszichopata gyilkosok, állatkínzók, akiket az átlagember veszélyesnek tart és betegesnek. De még ezek az emberek is rettegtek tőle. Mindenki látta maga előtt a halálát, amint beadják nekik a halálos folyadékot, miután meghalt a vezér. A sokkból felébredve kezdtek el kiabálni a szobájukból az emberek. Arra kérték fogva tartóikat, inkább ők menjenek. Ha már egy valaki kiváltja a vezért, akkor több ember élete is megmenekülhet. De erre semmi válasz a négy embertől. És még ők nevezik magukat emberiesnek? Akkor még is minek nevezzük azokat az embereket, akik feláldoznák saját életüket, csak hogy megmenthessék a vezetőjük és többi társuk életét? Őrültnek? Bolondnak? Közveszélyesnek? Ezen jelzők egyike sem igaz rájuk. Lehet, hogy az agyuk teljesen elködösült valami miatt és képtelenek a logikus, helyes és normális gondolkodásra, de a szívük attól még a helyén van. Ugyanúgy törődnek barátaikkal, családtagjaikkal, szeretteikkel, sorstársaikkal. Annyi különbség van köztük és a kinti világban élők között, hogy őket bolondnak titulálták. Viszont egy dologgal senki sincs tisztában. És ezt a dolgot vagy képtelenek elfogadni, vagy tényleg nem érzékelik jelenlétét. És hogy még is mi ez a dolog? Elárulom. Minden ember ezen a Földön, aki megszületik, él, majd meghal őrült. Nincs olyan ember ezen a planétán, aki normális lenne. Hisz, ahogy a bölcs mondás tartja: „Ha azt hiszed, hogy van olyan ember ezen a Világon, aki normális, akkor te sem vagy teljesen normális!”. És milyen igaza van. Már az is őrültség, hogy létezünk. Őrültség minden egyes lélegzetvételünk, még pedig azért, mert ezzel tartjuk magunkat életben. De még is miért? Olyan dologért kelünk fel nap, mint nap, aminek semmi értelme. Ódák szólnak az élet igazi értelméről, de erre még senki sem jött rá. Mindenki, aki ezt kutatja, keresi, vagy csak reménykedik abban, hogy rájön mi is az igazi értelme az életnek, az őrült.

De vegyük az írókat. „Hisz az írás nem más, mint a skizofrénia egy társadalmilag elfogadott formája” – mondta egyszer Edgar Lawrence Doctorow. Neki is igaza van. Mert gondoljunk csak bele: ki azaz épelméjű ember, aki ki tud találni különböző karaktereket, átvenni szerepüket, érezni bánatukat és örömüket? Lehet, hogy rengeteg jó történet születik egy író tollából, viszont egy idő után összekeveri a képzeletet a valósággal. Összekeveri magát főszereplőivel, barátait a többi szereplővel. Ha nem is tudnak eme diagnózisukról legbelül, mélyen a lelkükben ott van, ott lappang ez a kis gonosz és arra vár, hogy előtörhessen, és az őrületbe lökje át a szerencsétlent.

Rap Monster mit sem törődött társai szavaival,  csak ment egyenesen előre. Nem ellenkezett, fölösleges lett volna. Ha megpróbál megszökni, sokkolják, vagy fejbe vágják. Nyugodtan haladt a leendő kínzói előtt, miközben még utoljára áttanulmányozta az épület belső falait. Az egykoron fehér falak és ajtók mára kopottak, koszosak, penészesek és üregesek voltak. Az idő velük sem bánt kedvesen, tönkre tette őket. Aminek egyszer nyugodtságot és kedvességet kellett sugallnia, most az apokalipszis és halál szimbólumait viseli magán. A plafonról burok nélküli lámpák sorakoznak. Egy-egy égő már pislákol. Neki, csak úgy, mint a betegeknek, sincs sok ideje vissza. A hideg padló eleinte zavarta Rap Monster lábát, ám idővel hozzászokott. Néha elfutott előtte egy patkány, csótány, vagy egyéb kártevő. Az embertelen kifejezés sokszor kevés lett volna erre a helyre. A mögötte lévő emberek cipőjének kopogása és az ő csoszogása törte csak meg a csendet, ami az intézményben kialakult, viszont egyszer ezt a ritmusos zajtörést megtörte valami és helyét egy eszelős sikoly váltotta fel. Az előbb említett Taehyung rohant feléjük hatalmas sebességgel. Kezében az egyik rég letört radiátor volt. A tárgyat feje fölé emelte és dobta el. Abban reménykedett, hogy eltalálja valamelyik doktort, ezzel is megmenekítve vezére életét. Ám számításai sajnos nem sikerültek. Megdermedve meredt azokra az emberekre, akik kitértek dobása elől. A sebhelyes arcú iszonyatos dühvel ment a narancssárga hajú fiú felé. Amint odaért szó nélkül elmetszette egy késsel a fiú sápadt bőrét. Szegény pára megpróbálta, de nem sikerült neki. Vörös vére patakként csordogált ki ereiből. Élettelen teste a földre hullott, majd feje, mint egy focilabda úgy gurult arrébb testétől. Egyikük sem foglalkozott a fiatal fiú halálával, még Rap Monster sem. Ahogy mentek pár lépést, úgy találkoztak az előbb elhunyt fiú fejével. Rap Monster gúnyos mosollyal nézte a még mindig rémült fejet.

- Minden reményünk elveszett, te őrült. –mondta, majd egy egyszerű mozdulattal elrúgta volt barátja fejét, ami kirepült a folyosó egyetlen ablakán, ezzel szilánkokra törve az üveget.

- Bagoly mondja verébnek. – szólalt meg hátulról az alacsony férfi. A srác mit sem törődve vele haladt tovább a folyosó végén található kétszárnyú ajtó felé. A mögött az ajtó mögött volt a legtöbb eddig elhalálozott ember kivégző helye.

Az a terem nem volt más, mint egy műtő, melynek közepén egy hatalmas műtőasztal helyezkedett el, körülötte pedig különböző műszerek, melyre egy orvosnak szüksége lehet. Rap Monster nem visszakozott, egyből az ágyhoz lépett és felfeküdt rá. Karjait kiengedték a zubbonyból, majd lábaival együtt az ágyhoz erősítették.

- Valami utolsó mondanivaló? –kérdezte a negyedik ember, aki egy vékony, magas és vörös hajú, a húszas évei közepén járó fiú volt. Amúgy kedvesnek tűnő arcát most egy kék maszk rejtette el, a szokottnál egy kicsit sötétebb karját egy gumikesztyű fedte.

- Ha felülhetek, akkor talán akad egy-két dolog, ami nyomja a szívem. –felelte teljes nyugodtsággal. A sebhelyes arcú férfi vonakodva ugyan, de levette a bilincseit lábairól és kezeiről.

A fiún emiatt egy újfajta szabadság suhant végig. Végre kinyújtóztathatta elgémberedett végtagjait. Jól esett, hogy megfoghatja fejét, megigazíthatja haját, vagy, hogy éppen törökülésbe ülhet. Amint feltornászta magát kedvenc pozíciójába szánakozva nézett körül az előtte álló embereken. Mindegyikükön műtős ruha, fejükön sapka, arcukon maszk, így csak szemük látszódott.

- Ugye maguk nem őrültek? –kérdezte érdeklődve a fiú.

- Természetesen nem. –felelték egyszerre.

- Biztosak ebben? –hajtotta oldalra fejét, hátha így jobban megtalálhatja a normális dolgokat ezeken az embereken.

- Igen. –bólintottak.

- Igaz, maguk honnan is tudnák ezt az egészet. Tudják mit? Elmondom maguknak azt, milyen érzés őrületbe esni. Nagyon viccesen kezdődik ez az egész. Eleinte úgy érzed, mintha drog hatása alatt lennél. Olyan dolgokat teszel, amit józanésszel soha nem követnél el. Az akkori éned teljesen kifordul magából és lesz a szöges ellentéte annak, amit eddig ismertek az emberek. Ahogy telik az idő, úgy veszed észre, hogy körülötted mindenki leakar vadászni téged. Minden egyes embert idegesítőnek, irritálónak, gonosznak, aljasnak, szennynek és mocsoknak tartasz. Ha csak ránézel valakire már látod, hogyan is fogsz vele végezni. Sosem fogják kitalálni ki volt az első ember, akivel végeztem! A neve Kim NamJoon volt. Úgy gondolta, hogy megfelelő életet élhet abban a testben, amiben én, a Mindenség királya, Rap Monster is lakok. Eléggé naiv volt szegény, könnyű volt vele végezni. Elűztem mellőle mindenkit, akit addig szeretett és tisztelt. A szülei kitagadták, a barátai megvetették, az emberiség kitaszította. Szerencsétlent egyre jobban felemésztette a magány ezzel együtt én is. Egyik este a fürdőben a tükör elé álltunk, és vitatkoztunk. Ő élni akart, én nem akartam őt élve tudni. Öklömmel betörtem a tükröt, majd a darabkáin lépkedve átkoztam azt az idiótát, amiért megpróbál tenni ellenem bármit is, csak hogy elfelejtett egy igen fontos dolog: Rap Monster halhatatlan. A tükör szilánkjaiba feküdtem, amely több helyen is átszúrta testemet. A végzetes csapás az volt, mikor alkaromba véstem a nevem. NamJoon abban a pillanatban haldoklani kezdett. Éreztem, ahogy a szívem egy része rothadásnak indul, a lelkem egy része távozik. NamJoon halála egyben a kedves és emberi énem halála is volt. Amint belevéstem húsomba az utolsó betűt is, ami az R volt, a szívem kihagyott pár ütemet, megfagyott bennem minden és elájultam. Amikor felkeltem, egy teljesen új személy nézett velem farkasszemet. Szemében düh, elszántság, gyűlölet és őrültség lakozott. Rap Monster végre a felszínre törhetett. Amint megláttam az új énemet egy kirakat ablakán jól eső kacagás tör ki belőlem. Hát akkor rettegj világ, a Szörny megérkezett! Tudják, én egy intézetben nevelkedtem, ahol mindig is utáltak. Este, mikor mindenki aludt, belopóztam az épületbe, és minden lehetséges helyre benzint valamint olajt öntöttem. Lassan jöttem ki az épületből, majd a kannákat egyesével felgyújtva dobtam be őket az udvarra. Amint mind a hattal végeztem, öngyújtómat is bedobtam, mire a lángok a kétszeresére növekedtek. Ahogy nőttek a lángok és gyarapodtak a sikolyok, az én elmémet úgy hálózta be valami. Több csótány futkorászott körbe-körbe a testemben, ezzel is eljuttatva mindenhova az őrültséget. Ez az egész először az agyamat támadta meg, de azt már évekkel ezelőtt, és abban a pillanatban, amint azok az emberek is meghaltak, akiket oly nagyon gyűlöltem, a szívemet is elérte ez az őrület. Eleinte borzasztóan fájt, leírhatatlan kínokon mentem keresztül. Mindenem fájt, egész nap ordítoztam, ütöttem magam, rémképeket láttam. Úgy éreztem, hogy minden belső szervem elrohad, csak az a mocskos dobogó valami dübörög még mindig a helyén. Legszívesebben puszta kezemmel kitéptem volna onnét, hogy aztán a földre dobhassam, megtaposhassam és végül a kutyáknak dobhassam oda, hogy nyugodtan élhessek nélküle. Aztán, egy nap arra keltem, hogy már nem dobog. Persze csak képletesen, hisz ha nem dobogott volna, akkor már rég halott lennék. Az a ritmus, amit akkor árasztott magából volt az igazi jele a végleges őrületemnek. Kezemet mellkasomra tettem, és nyugodtan lélegeztem fel, hogy a Szörny, aki a Mindenség Királya most élhet igazán. És tudják mit? Minden nap, amit ezen a nyomortanyán töltöttem, voltak életem legszebb napjai. – amint végzett a fiú a saját őrülete bemutatásával, hátra feküdt és várta, hogy a bilincsek újra csuklói és bokái köré tekeredjenek.

- Ami most itt fog történni titok marad. Mindenről tudni fogsz, amit veled csinálunk, ugyanis ébren leszel közben, kifogytunk az altatóból, rendben? –mondta a vörös hajú srác és maszkján keresztül Rap Monsterre mosolygott.

- Nekem aztán mindegy, de ne feledjék: Rap Monster halhatatlan. –mondta, azzal szemébe világítottak a műtőben található lámpák.

Először vénáiból szívtak le valamennyi vért, majd ugyanott valamilyen folyadékot jutattak szervezetébe. Ez egy újfajta, még fejlesztés alatt álló drog volt. Bár a kísérletezők jóknak vallották magukat, néha segédkeztek a maffiának ilyen dolgokban. Tíz perc sem telt el, mire kimutatta első hatását, a hányást. Ezt követte a vérköpés, átmeneti ájulás, majd az ébredés utáni pánik roham. Miután lecsillapodott a fiú, kigombolták pizsamájának felső részét, hasát lefertőtlenítették, majd felnyitották azt. A szervekre gyakorolt hatásait vizsgálta meg a vörös hajú srác. Kivette gyomrát, hogy mindenhez tökéletesen hozzáférhessen. Legnagyobb bánatára a belső szerveket nem károsította a drog. Eztán hanyagul visszatette a fiú gyomrát, és összevarrta a tátongó lyukat.

A Rap Monsternél jelentkező őrület egyik velejárója, hogy nem érez semminemű fájdalmat. A szervei közt matattak, bármi nemű érzéstelenítés vagy altatás nélkül, de neki egy ujja se rezdült meg. Ezt a tulajdonságát nagyon imádta magában.

Az ezt következő kísérlet gyógyszereket tartalmazott. A fiú elé tíz darab műanyag fehér poharat tettek, amikben különböző színű kapszulák voltak. Főként a piros és fekete színek uralkodtak, de voltak köztük zöldek, sárgák, lilák, fehérek. Poharastul vette be őket valamilyen furcsa ízű folyadékkal együtt. Ahogy fogytak a poharak, ő úgy kezdte egyre ramatyabbul érezni magát. Talán a poharak felénél járhatott, mikor a világ forogni kezdett vele, az élete minden pillanata lejátszódott előtte, majd minden sötétségbe merült.

~o~

A négy ember azóta a szerda óta levakarhatatlan mosollyal járkál az intézet falai közt. Elégedettek a tettükkel. Végre félnek tőlük a kísérleti patkányaik, elérték a céljukat. Rap Monster egy hete fekszik egy teljesen elkülönített szobában. A gyógyszer túladagolásnak köszönhetően kómába esett. A három férfi és a nő most is szobájukban beszélgetnek csodás tettükről.

Ám nem tudják, hogy a velük szemközti szobában mi folyik. A Szörny, ki eddig oly békésen feküdt ágyában, mint eddig soha, felébredt. Szemei hirtelen pattantak ki és bámulták a koszos plafont. A lehető leggyorsabban tápászkodott fel, majd kötelét, mely a lábán volt, elszakította és keresgélni kezdett a szobában.

- Ezek tényleg őrültek. Betenni egy Szörnyeteget az éléskamrába? Ha megakartak volna halni, ezt előbb is mondhatták volna. –mondta magának, majd kivette az etanolt és az öngyújtót a szekrényből. Az ágya melletti radiátorról levert egy vékonyabb csövet és kilépett az ajtón. A folyosón a padlóra hasalva illesztette helyére a csövet, melybe aztán az alkoholt töltötte. Bentről csodálkozó hangok szűrődtek ki. Egyik pillanatban kinyílt az ajtó, Rap Monster felállt a padlóról és a nő, valamint a mögötte levő férfiak felé sétált. – Visszatértem, ti faszszopók.

Az egész egy pillanat töredék része alatt történt: mindegyikükre rálocsolta az átlátszó folyadékot, majd az öngyújtót eldobva szaladt ki a szobából és zárta be maga mögött az ajtót.

- Legközelebb majd jobban meggondoljátok, kivel akartok szórakozni. Nem megmondtam? Rap Monster halhatatlan.