Örökké (Tao&Kris)

Sziasztok. A történet még hónapokkal ezelőtt írtam. Két másik írótársamnak mutatva eléggé elérzékenyültek, de nem ürömükben. Nem mondanám, hogy annyira lelki a történet, mégis elég nyomasztó lett a befejezése.
Yuna és Shiro-chan nevében is köszönöm hogy olvastok minket, és nagyon boldogok vagyunk, hogy már rendszere olvasóink is vannak. Remélem ezek száma még növekedni fog! Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk majd.
Üdv: Elizabeth Kiyoko

Cím: Örökké (Elizabeth Kiyoko)
Szereplők: Tao, Kris, említésben néhány EXO tag
Figyelmeztetés: yaoi, halál,
Történet: Kris hirtelen, minden ok nélkül kilép a csapatból. Tao - aki éppen otthon várja őt - telejsen kiakad, s másnap kezd kifordulni önmagából. Kris viszont volt csapattársa kérésére értesíti a pandát, aki megszökik, s egy hónappal később, testileg és lelkileg összetörve érkezik egyedül haza, majd újra párja után megy.

*Huang ZiTao*

Boldog vagyok, vagy is csak voltam. Pár hónappal ezelőtt indult meg az életem legboldogabb időszaka, de úgy látszik csak eddig tartott. Pedig én tényleg azt hittem, hogy boldogok leszünk, együtt, de úgy tűnik nem.

Ma van fél éve, hogy életem szerelmével összejöttem. Boldogság tölt el ha csak rá gondolok, de azonnal rázni kezd a hideg ha rájövök hol is tartunk ma. Úgy egy hete jutottunk el oda, hogy alig szól hozzám, esténként már nagyon át sem ölel, s alig vagyunk együtt. Pedig annyira szeretném hogy megcsókoljon, kimondja mennyire szeret, s halálra kényeztessen szavaival, tetteivel.

Összekuporodva ülök a konyha egyik sarkában, szemeimből megállíthatatlanul folynak könnyeim. Megbeszéltem vele, hogy ma itthon fog velem vacsorázik, tekintettek hogy, fél éves évfordulót ünneplünk, de ő ezt elfelejtette. Két órája várok már rá, de semmi nyoma sincsen. Az asztal megterítve, gyertya még mindig ott ég, már amennyi maradt belőle. Mindent én főztem, teljesen egyedül, még KyungSoo sem segített nekem.

A térdeimet magamhoz húzóm, a kezeimmel átkarolom, a fejeimet rá hajtom s úgy sírok tovább. Mennyit szenvedtem... A srácokat is elküldtem pár órára itthonról, hogy nyugodtan lehessünk kettesben. Annyira akartam ezt, annyira akartam, hogy mosolyogni lássam.

- Szerintetek már szobán vannak? - hallottam LuHan hangját.

Bárcsak... Ettől még jobban úrrá lett rajtam a sírás. Szorosabban húztam magam össze. Hogy most nyílna meg alattam a föld, annak mennyire tudnék örülni. De nem, nincs olyan nagy szerencsém.

- ZiTao... - tisztán kihallottam Xiumin aggódó hangját.

Trappolást hallottam. De annyi erőm sem maradt, hogy felemeljem a fejemet. Fáradt vagyok, s dühös, nagyon dühös.

- Gyere. - húzni kezdett SeHun.

- Eressz el. - kiabáltam, s kirántottam a kezemet.

Nem akartam felkelni. Csak sírni ameddig bírok.

- Semmi baj...

LuHan karjai öleltek át hirtelen. Nem akarom, nem akarlak érezni, én csak Krist akarom, senki mást.

Lehúztam a kezeit és ellöktem magamtól, ő pedig hátra esett.

- Hagyjatok békén. - kiabáltam.

Felálltam, majd éreztem a lábaim nem fognak elbírni. A testem megingott, a fejem mintha egy hatalmas kővel vernék.  

- Hohó... Segítek várj. - kapott el Kai.

Elindultunk, de alig bírtam menni már. Sokat sírtam, nagyon sokat. Az utolsó kép az, hogy megérzem a puha ágyat, s hogy betakar, de innentől már semmi sem dereng.

*Wu JiFan*

Hajnali egykor léptem be a srácokkal közös dormba. Csend volt. Nagy csend. Amikor lehúztam a cipőmet, csak fáradtan lépkedtem befelé. Égett gyertya szagot éreztem. Felkattintottam a villanyt, s nagyon ledöbbentem a látottakon. Az asztal megterítve két személyre, de a gyertyák már teljeséggel leégtek a tartóról, a terítőre folyt le a viasz. Tudom, hogy az én egyetlenem csinálta, senki más nem lenne képes ennyire romantikus lenni csak ő, én pedig csúnyán becsaptam. Bárcsak tudnád, mi a helyzet, bárcsak elmondhatnám ami bennem zajlik, bárcsak megértenéd!

Belekóstoltam. Egy kicsit még főzni kellett volna, de így is tökéletesen finom lett, csak kár, hogy hideg. Melegen biztosan íncsiklandozó.

Megráztam a fejemet, majd a szobába mentem. Az ajtót nyitva hagytam ,hogy egy kis fény áradjon be. Szerelmem az ágyán aludt, a földön pedig Luhan és Sehun kuporgott összebújva. Vajon mi lehetett itt? Újra megráztam a fejem, hogy ne gondoljak ilyenekre, majd gyorsan, s hangtalanul nekiálltam pakolni. Egy nagy bőröndöt, és egy hátizsákot telepakoltam a cuccaimmal.

Amint kivittem ezeken az előszobába visszamentem egy kis dobozzal a kezemben. Akármennyire is el akarok innen mindent felejteni az EXO az életemmé vált, s Tao pedig a szívem részévé. Odahajoltam hozzá.

- Nem felejtettem el. De el kell búcsúzom szerelmem. Boldog fél évet nekünk. Kérlek maradj erős. - egy óvatos puszit nyomtam a szájára, majd mellé tettem a kis dobozt.

Újra ránéztem, majd mielőtt még engedtem volna a könnyeimnek, hogy végig folyjanak arcomon kiléptem, s betettem az ajtót. Vettem egy mély levegőt, s legyűrtem a feltörekvő érzéseimet.

Újra az asztalhoz mentem, s felvettem onnan a dobozt. Kicsivel volt csak nagyobb mint az enyém. Mosolyogva a kabátzsebembe rejtettem el. Majd ha a repülőn leszek, bőven lesz időm, hogy kinyissam, s gyönyörködjek benne.

*Huang ZiTao*

- Tao kelj fel. - ráncigált LuHan.

Vagyis rá tippeltem. A szemeimet mintha két hatalmas súly fogta volna le. De ki kell nyitom, hiszen szóltak. Lehet Kris hazajött.

Erre a gondolatra kipattantak, s azonnal körbenéztem, hátha meglátom mosolygós arcát. Az egyetlen dolgot amit láttam az üres ruhásállványa.

- Krsi... - nyögtem fel.

Arrébb mozdultam, de a kezembe ütközött valami. Oda néztem s egy doboz volt az. Ez nem az én dobozom. Letettem a lábamat a padlóra, majd azt a rejtélyes csomagot kezdtem el tanulmányozni. Levettem róla a szalagot, s már nyitottam is fel. Meglepődve láttam, hogy egy apró papír és egy gyönyörű arany karperec pihen benne.

Kivettem a lapot,felnyitottam, s azonnal felismertem Kris írását, s olvasni kezdtem a sorokat.

"Édes, ne sírj ma éjjel

Csak tégy úgy, mintha

semmi sem történt volna,

Ne félj, a tenger habjai

nem nyelnek el soha.

   Szeretlek pandácskám. Kris!"

Újra feltörtek a könnyeim. A karperecet kivettem, s megpillantottam a belsejébe belevésve a neveinket meg egy évszámot. Az első csókunk dátuma, amikor összejöttünk.

- Várj segítek. - lépett oda SeHun.

Bólintottam csak, majd pedig elvette, s a kezemre csatolta.

- Srácok, SM-hez MOST! - kiabálta a menedzserünk.

Időm nem volt megkérdezni, hova tűntek szerelmem cuccai, már mennünk kellett. Vajon szabadnapot kapunk, s ő már este elment? Ezért nem jött haza? Mindig mondta mennyire hiányoznak a szülei, lehet csak haza ment pár napra.

Indulás előtt láttam, hogy az asztal le lett takarítva. Nem volt nagyon erőm megkérdezni ,de biztos KyungSoo vagy ChanYeol csinálta.

Pillanatok alatt bent is voltunk a vállalatnál. SeHun és Kai jöttek mellettem. Ennek örülök, nem érzem magam annyira jól.

Felérve leültünk a helyünkre, majd jött is az igazgató. Rettenetesen ideges volt.

- Krsi kilépett, a csapatból.

- HOGY MICSODA? - üvöltöttem.

- Vedd azonnal lejjebb a hangerőt. És Kris kilépett. Beperelte az ügynökségünket, s hazautazott. Máris mindenhol ez van az interneten, ezért kérem ide a mobiltelefonokat! - szinte már üvöltött velünk.

Krsi... Elment? Mint egy zsák krumpli ültem csak ott. Nem mehetett el, olyan nincsen! Nem hagyhat itt engem. Éreztem ahogy SeHun a zsebemből kiveszi a telefont, de olyan sokkosan ültem csak ,hogy nem bírtam időben odakapni a kezemet.

"Beperelte a z ügynökséget, Kris kilépett..."

Csak ezek a szavak keringtek a fejemben, semmi más. Ahogy kilépett csend lett. Éreztem, hogy mind a tízen engem figyelnek. Ujjaim a kezemre vándoroltak.

- Megígérted de idióta. - morogtam.

Kivágtam a székemet, majd egyszerűen csak ott hagytam őket. Kell egy próbaterem...

Hamar találtam is egyet, s bezárkóztam. Indítottam egy számot, jó hangosra feltekertem, s csak üvöltözni kezdtem. Engem már az sem zavar ha elszakad, nekem csak Kris kell!

*Kim JoonMyun*

A próbateremnél álltunk mind. Hiába üvöltette a zenét, hallottunk, hogy üvöltözik, sír, és valószínűleg csapkod is valamit. A fél csapat már sírt, de én próbáltam erős maradni. Kris nem tudom miért csinálta, fogalmam sincsen, hogy miért de megtette. Pedig mindig azt mondta, mennyire szerelmes Taoba... Istenem mennyit beszélgettem erről vele, de ő csak áradozott, s még többet áradozott. Ennyi lett volna? Nem, nem hiszem. Ő nem ilyen, nem hagyná csak úgy itt őt, nagyon fontos neki, ezt megtudtam.

- Mit csináljunk? - kérdezte BaekHyun.

- Össze fog omlani... - nyögött fel kétségbeesetten LuHan.

- Elmegyek a szüleimhez, s felhívom Krist. Beszélek vele minden képen. De megoldjuk, mert ez így tényleg nem lesz jó. - sóhajtottam.

Mind csendben voltunk, s csak leültünk. Mind egymásra borultunk, s csak hallgattuk a maekne hangját.

- Pedig volt otthon Kris. - mondta Sehun. - A karperecet tőle kapta.

- Valahogy éreztem. Este hangokat hallottam, de azt hittem csak Tao nem tud aludni. - morgott Lay. - A fenébe, hogy nem netem ki.

- Nem a te hibád haver. Én se mentem volna ki. - mondtam neki.

Felkeltem, majd lementem. Lent rengeteg rajongó volt, s csak vártak. Felsóhajtottam. Tao innen biztosan nem fog egykönnyen kijutni, úgy hogy holnapra ne lenne benn az újságokban. Elfordultam az ajtótól, s egy kevésbé forgalmas hely felé igyekeztem, egyenesen fel a vészlépcsőhöz. Itt senki sem szokott mászkálni, szóval itt minden rendben lesz.

Belépve megvártam míg becsukódik az ajtó, majd a lépcsőhöz mentem s helyet foglaltam. A telefonomat kihúztam a zsebemből, majd csak szipogtam. Egyszerűen nem akarom ,hogy a csapat szétessen, hogy a mi kis pandák testileg, lelkileg összeomoljon. Ezt mint vezető nem engedhetem meg magamnak.

Kikerestem Kris számát, majd már emeltem is a fülemhez a ketyerét. Pár csengetés után zörejt hallottam csak.

- Kris kérek. Én csak beszélni akarok, s nem a bandáról. - hadartam el.

- Miről? - hallottam meg erőtlen hangját.

- Tao... Én nem érdekel, hogy mit műveltél a csapattal, mert az most másodlagos, de Tao. Ő már az összeomlás szélén áll Kris. Kérlek beszélj vele, legalább neki mond el mégis mi a bajod! Kris kérlek. - zokogtam. - Én nem bírom ezt. Tao üvöltözik, szétveri a termet.

- Én nem merek hyung. - hallottam meg a sírástól elgyötört hangját. - Egyszerűen nem merek a szemébe nézni s elmondani.

- Pedig legyél már férfi. - szinte üvöltöttem. - Emlékezz csak amikor ő közölte veled az érzéseit. Neki is nehéz volt ,hiszen rettegett, hogy nem fogod viszonozni, most meg pont az forduló napján nem jössz haza, csak az ajándékodat hagyod itt, s mástól kell megtudnia, hogy élete szerelme elhagyta őt. - sírtam. - De mit tennél.

- Utána rohannék. - suttogta.

- Bármit megteszek neked csak kérlek Taoval beszélj.

Hümmögött, majd bontotta a vonalat. Én csak bámultam a sötét kijelzőre, majd engedtem, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon.

Percekkel később battyogtam vissza a többekhez. Amikor odaértem a telefonom halkan pityeget. Gyorsan kivettem s már nyitottam is meg az üzenetet. Kris volt...

"Holnap menjetek be próbára, Taot próbáljátok otthon fogni! Senkinek ne beszélj erről!"

Felsóhajtottam, majd írtam egy gyors választ s vissza is tettem a helyére. Remélem be is fogja tartani, s Tao sem lesz túlságosan makacs.

*Wu JiFan*

Idegesen rágtam a számat. A dorm területén voltam már, de a fekete kocsi még mindig ott parkolt ami azt jelenti még bent vannak. A fejemen sapka, szemeimet napszemüveg, arcomat maszk takarta. Hamarosan zajt hallottam, s csak megbújtam a fal mögött, s hallgatóztam.

- Biztos jó ötlet Taot egyedül hagyni ilyen állapotban hyung? - fakadt ki Sehun.

- Igen. - sóhajtott Suho hyung. - Tao lehet összetört de nem hülye. Bízom benne.

Hallottam amint a kocsi ajtaja becsapódik, majd a fékcsikorgást, s már el is tűnt előlem az autó. Kipillantottam, s tényleg nem volt már ott. Felsóhajtottam ,majd amint beléptem le is vettem a sapkát, s idegesen túrtam a hajamba. Felsiettem az adott emeletre, majd kopogtam az ajtón. Majd még egyszer mikor nem jött válasz.

- Mi a fa... - vágta ki az ajtót, de egyből abbahagyta mikor meglátott.

Körbenéztem, majd kicsit belöktem őt, s bevágta magam után az ajtót, amit gondosan be is zártam. Tao nagyra nyílt, vörös szemekkel figyelt rám. Csuklóján a karkötővel. Elmosolyodtam csak.

- Tao én...

- Orbitális hülye vagy. - ordította el magát.

- Kérlek. Csak adj pár percet s elmondok mindent. - mondtam.

- Kris... - hangja most alig hallható volt.

Rám nézett, s csak egymást tekintetét figyeltük. Annyi fájdalmat, és erőtlenséget még soha nem láttam benne mint most. Hirtelen omlott rám. Kezeivel a nyakamat karolta át és csak szorosan ölelt. Felsóhajtottam, s én átkaroltam a derekát, fejem a nyakába fúrtam. Mesés illatát szívtam magamban, mint egy drogot. Csak szívtam és szívtam.

- Szeretsz még hyung? - kérdezte.

Egy pillanatra sem engedett el.

- Nem erről van szó. - suttogtam.

Kicsit megemeltem jelezve, hogy szeretném őt vinni. Értette, mert lábait azonnal derekamon fonta össze. Szorosan kapaszkodott belém, mintha csak az élete múlna ezen. A szobába cipeltem. Amióta csak együtt vagyunk ez a mi közös szobánk. Két ágyas, de általában Tao ágyán alszom vele.

Óvatosan leültem az ágyára, kicsit feljebb kúsztunk, s a falnak támasztottam a hátamat, de Tao nem tágított.

- Ne hagyj el kérlek. - szipogta.

- Tao fontos dolgot akarok neked mondani, kérlek hallgass végig. - mondtam.

Hümmögve bólintott csak. Meg sem próbáltam eltolni magamtól, hogy a szemébe nézhessek. Talán így egyszerűbb lesz majd a dolgom. Kezeim hátát simogatták. Kellett pár perc mire elég erőt gyűjtöttem s újra neki álltam a beszédnek.

- Okkal hagytam el a csapatot, de egy időig biztosan Kínában leszek majd. Szeretnék pihenni, kikészített ez a folyamatos hajtás. Beteg vagyok TaoZi... Nagyon beteg s pihennem kell.

Ő azonnal felegyenesedett s engem nézett.

- Beteg? Mi? - döbbent le.

- Súlyos TaoZi. Pár hónapot kaptam. Utána örökre Kínában maradok.

Láttam értette minden egyes szavamat. Szemeit pillanatok alatt könnyek lepték el pont mint az enyémet.

- Nem Kris, nem hagyhatsz itt. Én egyedül nem bírom ezt megcsinálni. Kris! - üvöltve borult a mellkasomba.

Itt én sem bírtam, s csak sírni kezdtem.

- Kérlek szerelmem. Legyen most egy csodálatos napunk, jó? - toltam el magamtól.

Kezeimet arcára csúsztattam, letöröltem könnyeit. Odahajoltam, s egy apró csókot loptam tőle.

- TaoZi... Szökj meg velem. - mondtam hirtelen. - Melletted akarok meghalni. Csakis veled s senki mással.

Tudtam fáj neki ezt felfogni, de komolyan gondoltam. Nagyon beteg vagyok, fáj minden egyes kis lépés is, de megteszem, élni akarok, annak ellenére, hogy sorsom már meg van írva. Egy hónap... De most nem érdekel, most csak Tao a legfontosabb!

- Akárhová! - mondta.

Elmosolyodtam majd egy újabb csókot loptam életem legfontosabb emberétől. A csókok simogatásba, majd egyre vadabb tempóba mentek át. Tao szemeiből s az enyémekből is folyamatosan csak folytak a könnyek, de nem érdekel. Fáradtak, kimerültek vagyunk mind a ketten, de már nem érdekel. Csakis ő az én mindenem!

*Kim JoonMyun*

Egy hónapja, hogy Tao és Kris eltűntek. Gondolom Kris vette rá erre őt, de mi... Mi itt maradtunk s nem tudtuk mit tegyünk. Bár tudtam, hogy Tao vissza fog jönni, de vágytam a tudatra, hogy ők most valahol boldogan egymásba esve élnek.

A mélázásomat egy ajtócsapódás hasította félbe. Oda néztem de azonnal le is fordultam a székről. Tao állt ott... Iszonyatosan rossz állapotban. A teste olyan vékonyka lett, szinte LuHant megszégyenítő vékonysággal állt ott. Haja kuszán állt a fején, szemei alatt hatalmas karikák tátongtak, szemei vörösek voltak. Egy fekete testére simuló nadrágot viselt ami még inkább kiemelte vékonyságát, s egy pólót ami még Krissé volt, ha jól emlékszem.

Meghajolt, majd a táskát ledobta, s beállt, hogy táncolhasson. Hirtelen vágódott ki az ajtó. A menedzser és az igazgató voltak ott. Megijedtem. Féltem, hogy Taot ki fogják rúgni amiért ezt tette. De ahogy láttam az arcukat, nem ez volt rajtuk. Fájdalom és megbánás.

- Tao... - szólaltam meg.

- Öljetek meg... Könyörgöm...

A térdére huppant le s csak ömlöttek a könnyei. Kezei a hajába túrtak, de egy ezüstgyűrűt láttam meg az ujján csillogni. Kris? Ez most komoly?

- Mi? Ne beszélj hülyeségeket.

LuHan ugrott oda, s ölelte át a lelkileg tönkretett fiút. Tao nem tudott ellenkezni, csak engedte, hogy LuHan átölelje őt.

- LuHan... - sóhajtott Tao. - Te és SeHun... Amilyen gyorsan csak tudjátok láncoljátok össze egymást. Az élet rövid. Nem lehetsz soha sem biztos mindenben.

Szavai olyan idegenek voltak tőle, mégis olyan határozottak.

- Srácok. Tao arra akar utalni, hogy Kris meghalt.

Mi köpni-nyelni nem tudtunk.

- Kris azért ment el mert lebetegedett, s egy hónapot adtak neki az orvosok. - sóhajtotta az igazgató. - Tao vele töltötte az elmúlt hónapot.

Tao fájdalmasan nyüszített csak fel, majd hirtelen mind odamentünk s csak öleltük egymást, Tao volt végig középen de csak sírt.

- Boldog egy hónap. - szipogta. - Elvett... És... Sajnálom, hogy nem lehettetek ott.

- Mi? Ejj de szégyen vagy Tao. - kuncogott Sehun. - De legalább képeket csináltatok?

Hümmögve bólintott csak, s egy apró mosoly jelent meg arcán.

- Akkor menjünk haza. Tao megmutatja őket, én meg főzök valamit amit leöntök a torkodon. - fenyegette meg őt KyungSoo.

Újra apró mosoly jelent meg arcán. A legtöbben megöleltük, de bátorító puszikat is kapott, majd csak Kai a hátára vette őt, én pedig hoztam a táskáját. A kocsinál letette majd beült. Az egész úton csak bámult kifelé, nem is figyelt ránk, a kocsiban folyó eseményekre. A tudat... Még fel sem fogtuk ezt igazán. A csapat vezetőnk meghalt? Mégis miért?

*Huang ZiTao*

Otthon jól esően ültem bele Kris fotelébe. Nem az övé, de mindig ide szokott ülni. A táskám ott pihent a fotel mellett. A fél ruhatáram az ő régi cuccaiból állt össze.

Az utolsó... Az utolsó egy hónapom mesés volt. Sokat, nem is, rengeteget sétáltunk az erdőben, s volt hogy csak elbújva kifeküdtünk valahogy s csókoltuk egymást ahol értük. Az eljegyzés is egy ilyen napon történt meg, s pár nap alatt sikerült érvényesen is összeházasodni. Az ő kérése volt, de örömmel teljesítettem ezt neki!

- Képekeeet. - ugrándozott LuHan előttem.

Bólintottam csak. Kivettem a fényképezőmet a táskából, majd Xiumin hozta hozzá a kábelt, amit csatlakoztattunk is a tv-hez. KyungSoo is kicsit befejezte a főzést amíg itt volt. Amint megjelent az első kép csak mosolyogtam. Már az első egy videó volt amit indítottam is.

"- TaoZi tedd már le a kamerát. - röhögött Kris.

- Neeem. - makacskodtam nevetve. - Egy hónapot kaptam, minden kis lépést fel fogok venni, hogy soha ne felejtselek el.

- Édes van pandácskám, de akkor is. Reggel hat óra. - nyüszített. - Inkább búj ide.

Elnevettem magam majd kicsit bajlódtam a kamerával, de visszabújtam, s a kis kijelzőn láttuk magunkat. Fejem a kezén volt ,s mind a ketten csak voltunk.

- Mi legyen a mai terv? - kérdeztem.

- Séta. - nevetett. - De amúgy ma vacsorázni is elvinnélek!

- Hmm... Jól hangzik! - örültem meg."

Ezek után még jött pár kép, videó... Aztán jött az esküvői kis rész, ahol Kris már nem volt olyan fitt mint régebben. A végére úgy érezte magam mint egy kifacsart narancs, minden életkedvem elment ahogy rájöttem mennyire is hiányzik ő nekem.

- Lefekszem.

Mondtam majd egy szó nélkül minden otthagytam. Bevágtam az ajtómat s magamra zártam. Meg...Tényleg megakarok halni, most azonnal. Hiányzol YiFan! Nagyon hiányzol! Kihúztam egy fiókot majd egy dobozt láttam meg benne. Ez teljesen tökéletes lesz nekem. A víz ott pihent az asztalon, s azonnal neki is fogtam a tervemnek!

~~~

Kína? Hogy kerültök én haza? Magamra pillantottam. Oké, és ráadásul ugyan abban a ruhában, egyáltalán  milyen nap van ma? Felpillantottam, s ugyan azaz ösvény volt előttem ahol Krissel mindig jártunk. Elmosolyodtam, s gyorsabbra vettem a lépteimet. A szökőkútnál befordultam a legnagyobb fa irányába. Kris ott feküdt a földön, s az eget bámulta.

- Kris. - vigyorogva szólítottam a nevén.

Ijedten ugrott fel.

- Tao? - döbbent le. - Mi... Mit csináltál magaddal?

- Kris!

Nem érdekelt, csak oda sittem s a nyakába borultam, amitől kidőlt a fűben.

- Tao, te... Meg... Meghaltál? - tette fel a kérdést.

Ledöbbentem. Mégis mit csináltam?

- Azt... Azt hiszem. - mondtam. - Nem bírtam tovább. Hiányzol!

- TaoZi olyan buta vagy. - ölelt újra magához. - Képes lennél az örökkévalóságnál és még az után is velem lenni?

- Mindig, soha de soha nem foglak többé elengedni!

- Örökké...

Mondjuk egyszerre majd egy apró csókot lehelt ajkaimra.